progRAM
Jófej csajok, sok szuper ruha, király hangulat. Kell ennél több? Remek barátnős vagy anya-lánya program a délelőtti séta és sütizés előtt.
Jelentkezz eladónak vagy mentsd el az időpontot, és látogassatok el a gardróbvásárra.
A Gardróbvásárról
Sok nőtársammal egyetértésben kijelenthetjük, hogy felhalmoztunk az évek során jó pár ruhát. Néha azért, mert rossz kedvünk volt, néha azért, mert jól esett, máskor összevesztünk a barátnőnkkel, esetleg épp egy iszonyú nap után próbáltunk a hangulatunkon javítani. Persze, ezekből elég sok volt impulzusvásárlás, így vannak olyan ruhák, amiket alig, vagy egyáltalán nem hordtunk.
Ezeket a ruhákat általában már nem tudjuk ismerősöknek odaajándékozni, és az adományozós dobozba is kiválogattuk jórészét. Online nehezebb eladni, de van, hogy nem is bajlódunk vele. A gardróbvásár lényege, hogy egy közösségi térben kicsit kapcsolódjunk, beszélgessünk a ruhákról, más témákról, igyunk egy jó kávét, és közben fel is próbálhatjuk egymás darabjait.
Cikkek a gardróbvásárról
Nézd meg, miket írtak rólunk eddig. Az első 2 vásárról szóló cikket a következő linkeken találod.
sub rosa
A következő eseménynek a Sub Rosa adott helyet. Az emeleten lévő különteremben lesz a vásár, várhatóan 6 eladóval.
Egy pohár ital kíséretében is szét tudsz nézni a ruhák és kiegészítők között. Van lehetőség próbálni is.
Ha többet szeretnél megtudni a kávézóról, az alábbi linken megtalálod őket.
a jelentkezés menete
Ha szeretnél eladó lenni, akkor töltsd ki a lenti űrlapot. Ezután kapsz visszaigazoló emailt a részletekkel. Ha beteltek a helyek, akkor várólistára kerülsz, és értesítünk, ha valaki lemondta időközben az regisztrációt. Minden további részletet a visszaigazoló emailben találsz.
Csak akkor jelentkezz eladónak, ha valóban jössz, és biztosan ráérsz. Hozz ruhaállványt magaddal, azt nem tudunk biztosítani.
Töltsd ki az alábbi űrlapot, és 1-2 napon belül visszaigazoljuk a regisztrációt és küldjük a részleteket. Ha betelt a hely, várólistára kerülsz.
Visszaigazoló e-mailben megkapod majd hova és mikor gyere pontosan. Kapsz majd egy listát is, hogy mit hozz magaddal, mire kell számítani.
Kérlek, ha mégsem tudsz jönni, mindenképpen jelezd minél hamarabb, legalább 3 nappal az esemény előtt, hogy másnak még tudjunk szólni.
Jelöld be a Facebook-on, hogy részt veszel az eseményen, és írd be a naptáradba, hogy ne felejtsd el!
A következő esemény: 2024. május 10. Miskolc, Sub Rosa kávézó.
események
Ha nem voltál eddig a gadróbvásáron, de kíváncsi vagy az előző eseményekre, akkor nézd meg a galériát.
Kitöltés után, kapsz egy visszaigazoló emailt, 1-2 napon belül pedig a részleteket is küldjük.
Max. 10 fő jelentkezését várjuk, ha beteltek a helyek, értesítünk!
Tudnivalók az eladói jelentkezéshez:
– Kb. 2 négyzetméternyi helyen tudsz gazdálkodni.
– Asztalt (kb. 70cm x 100cm) és széket biztosítunk.
– Hozz magaddal ruhaállványt, azt nem tudunk adni, de sokkal jobban átláthatóbbak a ruhák.
– Csak a szezonnak megfelelő női ruhát és kiegészítőt hozz magaddal.
-Nincs helye férfi, gyerek, játék cuccoknak.
– Könyvek, cipők, ékszerek, füzetek jöhetnek.
– Cégek, vállalkozások nem árulhatnak, csak magánszemélyek.
– Helyfoglalási díj 2500.-, mely tartalmazza a hely díját, asztalt, rezsi és hirdetési költségeket.
GYAKORI KÉRDÉSEK
Igen, van, 2.500 Ft / fő / asztal.
Nem kell számlát adni, mivel nem saját terméket árulunk és nem cégszerűen. Magánszemély ingóság értékesítése 1 adóévben 600.000 Ft-ig adómentes. Az eladott ruhadarabok után nem kell adni blokkot.
Visszaigazoló emalt fogsz kapni 1-2 napon belül, hogy van-e szabad hely vagy betelt. Ne aggódj, ha betelt, mindig fel szokott szabadulni 1-2 hely még a vásár előtti napokban.
A regisztrációt követően 1-2 napon belül.
Akkor jelentkezz, ha biztosan ráérsz a vásárra. Ha mégis közbejön valami, akkor 3 nappal előtte mondd le legkésőbb, hogy tudjunk szólni a várólistán lévőknek.
Mindenképpen hozz magaddal állványt, sokkal látványosabb, áttekinthetőbb a vásárlóknak is. 🙂
Gardróbvásár Miskolc. Minden jog fenntartva. 2024.
Kérdés esetén: gardrobvasarmiskolc@gmail.com
Gardróbvásár Miskolc. Minden jog fenntartva. 2024.
Kérdés esetén: gardrobvasarmiskolc@gmail.com